A hónap műtárgya 2016. június - Tűzszerszám, acél és kova

Június 24. Szent Iván napja a nyári napforduló ünnepe, országszerte a kultikus tűzgyújtások ideje. A pogány hagyományban a tűz, a nap a megtisztulás szimbóluma. A tűzgyújtással a nap megújulását kívánták elősegíteni. A tűzgyújtás ősi eszköze az acél, kova és tapló. Segítségükkel csiholják a tüzet úgy, hogy az acélt a kovával összeütögetik, és a kipattanó szikrával meggyújtják a taplót. Ezt szalmából, szénából készített csóvába, száraz falevélbe, fűcsomóba dugják, és addig csóválják, míg az átáramló levegő lángra nem lobbantja. Sokáig használatban volt, amíg a gyufa ki nem szorította, legtovább a csőszök és a pásztorok körében maradt fenn. Az Alföldön kis bőrzacskóba tették a taplót és a kovát, az acél mellette szíjon lógott; az egészet, a tulajdonképpeni tűzszerszámot derékszíjukba akasztva viselték. Az eszközt kovácsok, néha cigánykovácsok készítették, az acélhoz többnyire természetes kovát, ritkán kvarcot, folyami kavicsot, gyújtóanyagul taplót használtak. A fákról gyűjtött tapló belét tisztították, szárították, bottal puhára verték és hamuval kevert vízben főzték, száradás után fejszével a hamut kiverték belőle. A 19. sz. elején Magyarországáról még igen nagy mennyiségű taplót szállítottak külföldre. A gyufa feltalálása előtt a tűzszerszámot széles körben használták, ismerete a történeti adatok és a régészeti leletek szerint visszavezethető a honfoglalás koráig. A tűzgyújtásnak ez a módja volt elterjedve a sztyeppei nomád népeknél, de Európában is számos helyen ismerték. A bemutatott tűzcsiholó acélt és kovát Hentz Lajos gyűjtötte.