Muzeális
Gyűjtemény
A holokauszt mezőberényi áldozataira emlékeztek
2023. május 12.

Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a muzeális gyűjtemény udvarán 2023. május 12-én megemlékeztek a holokauszt mezőberényi áldozatairól. Az elhurcoltakról Henger Péter, a Mezőberényi Helytörténeti és Tájvédelmi Egyesület elnöke emlékezett meg. Kifejtette, Herczeg Lászlóval közös kutatásuk során azt találták, hogy az első zsidó kereskedő 1795-ben érkezett Mezőberénybe.  Az ismert három nemzet mellett a románok, a cigányok és a zsidók is sokat tettek a település fejlődéséért.

Hentz Lajosra emlékeztek
2022. szeptember 05.

Az Orlai Petrics Soma Könyvtár, Muzeális Gyűjtemény és Művelődési Központ munkatársai 2022. szeptember 5-én a 108 évvel ezelőtt született Hentz Lajos néprajzkutatóra, a helytörténeti gyűjtemény megalapítójára emlékeztek. Ebből az alkalomból koszorút helyeztek el a kastély belső homlokzatán található emléktáblán.

Néprajzi tábor, 2022. július 8.
2022. július 08.

Az OPSKMM néprajzi tábora 2022. július 4-től 8-ig tartott a muzeális gyűjteményben. Az utolsó napon, július 8-án délelőtt a Hősök útjai játszótéren mulatták az időt, lovas kocsis városnézésen vettek részt, illetve népi mesterségeket bemutató kisfilmeket néztek. Délután virtuális játékokkal ismerkedtek, illetve Csete Gyulával, a gyűjtemény szakmai vezetőjével a pincét tekintették meg.

Néprajzi tábor, 2022. július 7.
2022. július 07.

Az OPSKMM néprajzi tábora 2022. július 4-én kezdődött, és július 8-ig tart a muzeális gyűjteményben. Július 7-án a gyerekek buszos kiránduláson vettek részt, és a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumot tekintették meg.

Néprajzi tábor, 2022. július 6.
2022. július 06.

Az OPSKMM néprajzi tábora 2022. július 4-én kezdődött, és július 8-ig tart a muzeális gyűjteményben. Július 6-án délelőtt a gyerekek Vrbovszki Pál kocsigyűjteményét tekintették meg, illetve Vrbovszki Pálné csőrögéjét kóstolták meg. A gyűjtemény és a sütemény is része a települési értéktárnak. Délután a tábor résztvevői délután a muzeális gyűjteményben Kisari Miklósnéval agyagoztak, a művelődési központban pedig Kissné Wagner Máriával mézeskalácsot sütöttek.     

Néprajzi tábor, 2022. július 5.
2022. július 05.

Az OPSKMM néprajzi tábora 2022. július 4-én kezdődött, és július 8-ig tart a muzeális gyűjteményben. Július 5-én a gyerekek a Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba látogattak. A rotundában a Feszty-körképet és a többi kiállítást tekintették, illetve megnézték a szabadtéri néprajzi gyűjteményt is. Itt leginkább az iskola és a szatócs bolt érdekelte a gyerekeket. 

Néprajzi tábor, 2022. július 4.
2022. július 04.

Az OPSKMM néprajzi tábora 2022. július 4-én kezdődött, és július 8-ig tart a muzeális gyűjteményben. Az első nap, július 4-én délelőtt a gyerekek a gyűjtemény kiállításait és a pincét nézték meg, majd az udvaron játszottak, délután Fehér Csaba tartott nekik íjászati bemutatót.

Nemzetőrök és honvédek
2022. június 30.

Az együttélés évszázadai előadássorozat keretében 2022. június 29-én a muzeális gyűjteményben Körösi Mihály alpolgármester az 1848/49-es szabadságharc mezőberényi eseményeiről szólt.

Múzeumok Éjszakája
2022. június 25.

Az időjárás nem először kellemetlenkedett a Múzeumok Éjszakájával szemben, így volt ez 2022. június 25-én is. A rendezvényt megelőzően néhány órával eleredt az eső, de kevéssel kezdés előtt elállt. Szerencsére, egyedül a kerékpártúrákat mosta el az eső, az Alföldi Turista Egyesület a Bodoky Károly Vízügyi Múzeumhoz szervezett kirándulást, Henger Péter, a Mezőberényi Helytörténeti és Tájvédelmi Egyesület elnöke pedig az ókerti pincébe. Az összes többi rendezvény nagy érdeklődés mellett, jó hangulatban valósult meg. Az OPSKMM gazdag, sokszínű programmal várta az érdeklődőket a muzeális gyűjtemény udvarára.

A soknemzetiségű település
2022. június 02.

Az együttélés évszázadai című előadássorozat keretében május 26-án Herczeg László családkutató és Henger Péter, a Mezőberényi Helytörténeti és Tájvédelmi Egyesület elnöke a soknemzetiségű település kialakulásáról beszélt a muzeális gyűjteményben.

A madarak és fák napjára készülve
2022. május 09.

A madarak és fák napjára (május 10.) készülve a muzeális gyűjtemény folyosótárlatot rendezett Csete Gyula szakmai vezető és fia, Csete Ákos fotóiból. 

 

2022. április 11.

A hagyományok szerint a húsvét és a hozzá kapcsolódó események a mozgó ünnepek közé tartoznak. A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel, melynek elemei a feltámadás és az újjászületés. Húsvét napja az 1582-ből származó egyházi szabályzat szerint a tavaszi holdtölte utáni első vasárnapra esik: március 22. és április 25. közé.

< >