A hónap műtárgya

A hónap műtárgya – 2015. január

Bécsi öntöttvas kályha

A január az év leghidegebb hónapja, a lakóhelyiségeket fűteni kell. A hónap műtárgya sorozatban az 1900-as évek elején használt kályhát mutatjuk be. A régi tüzelőberendezések közöl a kemence szolgált a szobák fűtésére a paraszti háztartásokban. A 19. század végén a beépített cserépkályhák, majd a hordozható öntöttvas és zománcozott kályhák is megjelentek. Az öntöttvas kályha elsősorban a módosabb gazdák és iparosok körében terjed el. A huszadik század második felében a zománcozott kályha teljesen kiszorítja a hagyományos kemencét. A gyűjteményben található zománcozott díszes bécsi öntöttvas kályha szép példája az iparilag gyártott múltszázadban használt fűtési berendezéseknek.

Csete Gyula

A hónap műtárgya – 2015. március

Szecessziós majolika tányér

Márciusban a hónap műtárgya a muzeális gyűjteményben található szecessziós díszítésű majolika tányér. A díszes tányér Körmöcbányán készült a XIX. század második felében. Jellemzője a gyümölcs motívum. Körmöcbányán nagy hagyománya volt a kőedénygyártásnak, ahol keménycserép mellett majolikát is készítettek. A gyárat 1800-ban alapították, legsikeresebb időszakát az 1800-as évek második felében érte el. A gyár még akkor is prosperált, amikor a magyarországi kőedénygyárak kénytelenek voltak sorra bezárni. A szecessziós díszítésű tányérok különösen népszerűek voltak, a virág- és levéldíszítés mellett a gyümölcsös mintázat volt a leggyakoribb. A tányért Schultz Anna adományozta a gyűjteménynek.

Csete Gyula

A hónap műtárgya – 2015. április

Mosósulyok

Áprilisban a hónap műtárgya a muzeális gyűjteményben található díszes mosósulyok. A műtárgy mintegy kétarasznyi hosszú, téglalap alakú keményfából faragott eszköz, amellyel a kilúgozott vásznat folyóvízben mosószékre fektetve sulykolták, csapkodták. A mosósulykot nevezik mosólapockának is, de ismert a szapulófa elnevezése is. A használatra készült mosósulyok többnyire egyszerű, díszítés nélküli, de készültek díszítettek is. Ezek közül elsősorban a kalotaszegi mosósulykok említésre méltók. Vésett, mértanias rozettákkal, tulipánokkal, stilizált levelekkel díszítették. A felföldi és a dunántúli mosósulykokon a vésett virágdísz az uralkodó. A dél-dunántúliak vésett díszítményeit festékkel vagy többszínű spanyolviasszal is színezték. Készítésükkel a molnárok, a bognárok, a falusi faragók és a pásztorok foglalkoztak. A díszített mosósulykok leginkább ajándékba készültek a szerető, a jegyes vagy a fiatal feleség részére, s ezekre gyakran a megajándékozott nevét, az ajándékozás évét is rávésték. A mosósulyok egykor általánosan használt egyszerű ütőszerszám volt, hengeres, nyeles, bunkós végű formában. Ebből alakult ki a ruhamosásra alkalmasabb táblás forma. A mosósulyokot már 14. századi cseh kéziratban is ábrázolják, a legrégebbről fennmaradt datált példány 1806-ból Székelyföldről való. A gyűjteményben található gazdagon díszített mosósulyok Hentz Lajos lábatlani gyűjtéséből származik. Feltehetően szerelmi ajándéknak készült, erre utal végébe vésett női név: Bálint Erzsébet.

Csete Gyula

A hónap műtárgya – 2015. május

Festett népi gyerekjátékok

Májusban a hónap műtárgyai a muzeális gyűjteményben található festett népi gyerekjátékok. A festett gyerekjátékokat Szenteszki János berényi amatőr fafaragó készítette. Szenteszki János nyugdíjas éveiben kezdett fafaragással foglalkozni. Elsősorban tányérokat és kisebb szobrokat készített, emellett festett gyerekbútorokat és gyerekjátékokat is. A közeledő gyereknap alkalmából ezekből mutatunk be néhányat. A három festett gyerekbútor: bölcső, gyermek állóka és sámli. Szenteszki János alkotásaiból több mint nyolcvan darab került a muzeális gyűjteménybe, ezek jól reprezentálják munkásságát.

Csete Gyula

A hónap műtárgya – 2015. június

Csobolyó

Júniusban a hónap műtárgya a muzeális gyűjteményben található csobolyó. A csobolyó vagy csobán dobra emlékeztető dongás faedény, amelyben a mezőn dolgozó munkásoknak vizet szállítottak és tároltak. Mérete változó, a kicsi 5–6, a nagy 15–20 literes. A faedényt ügyesebb barkácsolók is elkészítették, többnyire azonban kisipari, bodnár vagy kádár munka. Hengeres oldalán egy vagy két „füles” donga található, amelybe szíjat, zsineget kötöttek, hogy kisebbet a kapanyélre, a nagyot a szekérlőcsre akasztva szállíthassák. A csobolyót az aratók, a kaszások, a kapások, a favágók és a pásztorok egyaránt kedvelték, mert a benne tárolt ivóvíz hűvös maradt. Esetenként bort, pálinkát is szállítottak és tároltak benne. A 20. század első évtizedeiben még általánosan használták, majd fokozatosan kiszorította a zománcos kupa, illetve szükségtelenné tette az életmód változása. A csobolyó szó eredete vitatott, hangutánzó alapszava ősi finnugor vagy török eredetű. A bemutatott műtárgyat Hoffmann József adományozta a gyűjteménynek.

Csete Gyula

A hónap műtárgya – 2015. július

Eljő a jeges

Az élelmiszerek hűtése sokáig jéggel történt. Mielőtt az ammóniával működő hűtőgépek elterjedtek jégszekrényeket használtak a boltokban és a háztartásokban. Felül és elöl nyíló kétajtós jégszekrénybe a tároló helyek köré és fölé apróra tört jeget szórtak. A jeget méretes tömbökben lovas kocsin szállították a háztartásokhoz, amit a jeges hozott házhoz lovas kocsival, csengőt rázva és kiabálva: itt a jeges "jegeeeees". A kisebb boltok és a tehetősebb háziasszonyok az apróra zúzott jeget a szekrénybe tették, gondos tárolással néhány napig hidegen tarthatták az élelmiszert. Magyarországon az 1950-es évek végéig jéggel hűtötték a romlandó ételeket.

Csete Gyula

A hónap műtárgya – 2015. augusztus

Mezőberényi szódásüveg

z augusztus a nyár egyik legmelegebb hónapja, a hőségben jólesik egy pohár hűsítő szóda. A szódavíz vagy más néven szikvíz nagy nyomáson (4-6 atmoszféra) szén-dioxiddal telített ivóvíz, amelynek Magyarországon való gyártását Jedlik Ányos dolgozta ki. Kezdetben a szódavizet szikvízgyártó kisiparosok állították elő és üvegpalackokban árulták. A 20. század második felében megjelentek a fémből készült palackok (szifonok), amelyekben a szén-dioxidot a rászerelhető patron adja. A rászerelés során a patronból nyomás alatt átáramlik a szén-dioxid és összekeveredik a vízzel. A 20. század végén a szikvízgyártó kisiparosok átálltak a műanyag palackban tárolható szódavíz árusítására. A szódavíz kitűnő szomjoltó és fröccs-adalék. Mezőberényben a két világháború között több szikvízgyártó kisiparos is gyártott szódát, az ismertebbek Júlia, Kolozsi Mihály és az Apáti András szikvízgyárak. A bemutatott krómozott szifonfejes félliteres palackon „Apáti András szikvízgyára” felirat látható.

Csete Gyula

A hónap műtárgya – 2015. szeptember

Üveg vajköpülő

A vajat ősidők óta tejszínből készítik. A módszer az erős mechanikai hatás ismétlése, amit köpülésnek hívunk. Ennek során a magas zsírtartalmú tejszínt egy megfelelő keverővel folyamatosan verjük. A kézzel végzett eljárás viszonylag hosszú folyamatának végterméke a vaj. Ezt napjainkban is lehet házilag készíteni, kevés tejszínt töltünk egy befőttes üvegbe, rácsavarjuk a fedőt, és addig rázzuk, amíg locsogó hangot nem ad. A köpülés hatékonyságát növelhetjük, ha néhány üveggolyót teszünk előzőleg az üvegbe. A bemutatott fémforgatós üveg vajköpülőt a huszadik század elején kezdték használni a berényi háztartásokban. A jó állapotban megőrződött két literes köpülőt Szabados Márton adományozta a muzeális gyűjteménynek.

Csete Gyula

A hónap műtárgya – 2015. október

Petróleumlámpa

Magyarországon az 1860-es évektől a villanyvilágítás elterjedése előtt világításra általánosan petróleumlámpát használtak. A petróleum jellegzetes szagú, halványsárga színű, folyékony kőolajszármazék. A gyúlékony folyadék csavarszerkezettel szabályozható lámpabélen át szívódik a lámpa égésterébe. Intenzív fényét a cilinder biztosítja. A lámpabél magasságának állításával lámpa fénye is szabályozható. Széleskörű elterjedése révén a polgárosodás egyik legjellegzetesebb tárgyává vált. A petróleumlámpáknak több típusa alakult ki. Voltak asztalra állíthatók, mennyezetre függeszthetők, ezekhez különféle lámpaburákat is használtak. A lámpatestek készültek fémből, porcelánból és üvegből is, különösen szépek a festett Zsolnay majolika asztali lámpák. A bemutatott tejüveg asztali petróleumlámpa muzeális gyűjtemény egyik becses darabja.

Csete Gyula

A hónap műtárgya – 2015. november

Százéves dózni az I. világháborúból

A bemutatott dózni, ismertebb nevén cigarettatárca vagy dohányos doboz, sárgarézből készült, fedelén egy vitorlás hajó és a „Trieste” felirat található. A fedél belső oldalára Mazán János nevét és 1915. XII. 17. dátumot karcoltak bele. Az I. világháborús relikviát tulajdonosa az olasz frontról hozta haza. A becses emléktárgyat Mazán Jánosné adományozta a gyűjteménynek.

Csete Gyula

A hónap műtárgya – 2015. december

Mézeskalács ütőfa

A mézes sütemények készítésnek nagy hagyománya van, a tél közeledtével a mézeskalácsosok és a háziasszonyok is díszesebbet és sokkal többet sütnek az ünnepi alkalmakra. Már az ókorban is ismert és kedvelt sütemény volt, mézből, cukorszirupból és lisztből sütötték. Népszerűségét a méz ismert gyógyhatásának és eltartathatóságának köszönhette. A mézes sütemény a középkor óta a vásárok népszerű ajándéka volt, különösen karácsonykor. A mézeskalácsformákat többnyire a mesterek vagy segédeik faragták, a korai ütőfákat feltehetően ötvösök készítették. A negatív vésetű forma pozitív, domború képe az elkészült süteményen rajzolódott ki. A legjellegzetesebb formák a kör alakú tányér, később a huszár, a pólyás baba és a szív. A legszebbek a XVII-XVIII. században készültek, tükrözve a reneszánsz és barokk stílus formagazdagságát. Magyarországra a délnémet területekről kerülhetett be. A mézeskalácsot legtovább a parasztság körében készítették. A Tiszántúlon a debreceni mézeskalács készítők tettek szert a legnagyobb jelentőségre. A bemutatott virágmintás „életfás” díszítésű mézeskalács ütőfát Hentz Lajos gyűjtötte, a mezőberényi, Gyomai úti Koller- féle cukrászdában használták.

Csete Gyula