BERÉNYI BETLEHEM
A hónap műtárgya – 2020. december
A betlehemezés a magyar paraszti hagyomány egyik legismertebb többszereplős pásztorjátéka. Betlehemezni általában karácsony délutánján indulnak a fiatalok, s késő estig sorba járják a falvakat. Többszereplős játékban mesélik el Jézus születését, amikor a pásztorok vagy a háromkirályok meglátogatják a jászolban, barmok közt fekvő kisdedet és Máriát. A dramatikus játék részei a bekéredzkedés, a háziak köszöntése, a születéstörténet előadása és az adománygyűjtés. Manapság kétféle betlehemező szokás ismeretes: az egyik élő szereplőkkel, a másik bábfigurákkal játszott változat. Mindkettőt azonos szereplőkkel (pásztorok, angyalok, Mária, József) és kellékekkel (egy fából, papírból készült jászol, egy kis templom, a háromkirályokat vezető csillag) játsszák. Mezőberényben is szokás volt betlehemezés és a kántálás. A gyerekek kántálni mentek a rokonokhoz, ismerősökhöz, ahol cserébe apróságokat: kalácsot, almát és diót kaptak. A téli ünnepkörhöz tartozó betlehemezés ma is él a köztudatban. A gyűjteményben őrizzük a felelevenített betlehemes történet egyik fontos darabját, egy fából készült templomot.
Csete Gyula
RÉZ GYERTYATARTÓ
A hónap műtárgya – 2020. november
Gyertyát napjainkban elsősorban ünnepi alkalmakon gyújtunk, de az emberiség már több mint kétezer éve használja világításhoz. Kezdetben faggyúból, majd viaszból készítették. A gyertya használatához elengedhetetlen a gyertyatartó, anyaga és alakja sokat változott az elmúlt évszázadokban. A 19-20. században általánosan elterjedtek és kedveltek voltak a rézből készült darabok. A bemutatott réz gyertyatartót az 1800-as évek második felében készítették. Ez gyűjteményünk egyik szép patinás darabja, tulajdonosa mezőberényi volt. A réz gyertyatartók a 21. században is megőrizték népszerűségüket.
Csete Gyula
BERÉNYI TŰZOLTÓ BÖGRE
A hónap műtárgya – 2020. október
A bemutatott kis méretű bögre feltehetően egy mezőberényi fazekas műhelyében készült a huszadik század elején. A zöld és fehér mázas edényt a berényi önkéntes tűzoltók által használt címerrel és Mezőberény felirattal díszítették. A gyűjteményben őrzött darab a 127 éve működő tűzoltó egyesület régmúltjának páratlan relikviája.
Csete Gyula
MEZŐBERÉNYI EMLÉKPOHÁR
A hónap műtárgya – 2020. szeptember
A bemutatott kézzel festett, virágokkal díszített emlékpoháron arany betűkkel Mező Berényi Emlék szöveg látható. A pohár az 1900-as évek elején készült. A felirat a régi írásmód szerint került a pohár falára, hiszen még száz évvel ezelőtt a kéttagú településneveket gyakran különírták. A pohár sérülése ellenére is kedves, értékes helytörténeti jelentőségű darab. Korábban a berényi Schultz család tulajdonában volt. A családi ereklyét Schultz Anna adományozta a gyűjteménynek.
Csete Gyula
A HANGYA PALACKJA
A hónap műtárgya – 2020. augusztus
„A II. világháború előtt Magyarország valamennyi településén jelen voltak a Hangya szövetkezetek székházzal, kereskedelmi átvevőhellyel, hitelszövetkezeti partnerséggel, és azzal a szellemiséggel, hogy az összefogás, a szövetkezés az egyetlen út arra, hogy a termelők megfelelő pozíciót érjenek el a piacon, hogy a gazdatársadalom piaci érdekei érvényesüljenek.” Mezőberényben mind három nemzetiségnek voltak a Hangya szövetkezeti létesítményei. A szlovákoknak, németeknek és a magyaroknak is saját Hangya boltjuk volt a településrészek központjában. A három épületből kettő napjainkban is élelmiszerüzletként működik. A Hangya üzletekben a termékek egy részét saját logóval vagy címkével ellátva forgalmazták. A bemutatott zöld színű, hasáb alakú „Hangya” feliratos üvegpalack, több méretben is készült, és a berényi boltokban használták.
Csete Gyula
SZOPTATÓS PETRÓLEUMLÁMPA
A hónap műtárgya – 2020. július
A kisméretű szoptatós lámpákat éjszakai szoptatáshoz használták, hogy kis fényük ne zavarja szobában alvó családtagokat. A 19. században a petróleumlámpáknak több típusa is elterjedt. ezek közzé tartoztak a szoptatós lámpák vagy babalámpák is. A bemutatott sárga üveglámpa az 1900-as évek elején készült, sajnos az üvegburája hiányzik. Az 1994-ben 100 forintért vásárolt kis babalámpa egyik kedves és ritka darabja a gyűjteménynek.
Csete Gyula
SÁRGARÉZ KONTYTARTÓ
A hónap műtárgya 2020. június
A Békés megyei és mezőberényi szlovák asszonyok hajviseletének jellegzetes darabja volt a réz kontytartó. Ezt menyasszonynak jegyajándékként adták, a házasság szimbóluma volt. A menyasszony az esküvőn kontyolás alkalmával a vőlegény édesanyjától kapta, és azt élethossziglan viselte. Azt jelképezte, hogy a menyasszony lányból asszonnyá lett, és ezután már a férj családjához tartozik.
A sárgarézlemezből készült darabokat karcolt pontozásos és beütéses díszítéssel készítették helyi kovácsmesterek. A szépen kidolgozott darabokra a házasságkötés évét, a házasulandó pár nevét vésték. A bemutatott réz kontytartó, beütéses, geometrikus díszítésű, nevet vagy monogramot nem találunk rajta, csak az 1885-ös évszámot. A gyűjteményben található kontytartók egyik legkorábbi és legszebb darabja.
Csete Gyula
FAJANSZ KOMATÁL
A hónap műtárgya – 2020. május
A komatál vagy komacsésze olyan kívül-belül mázas, rendszerint virágmotívumokkal díszített edény, amelyben a gyermekágyban fekvő asszonynak komaasszonyai és nőrokonai viszik az ételt. A hagyományos paraszti közösségekben gyermekágyas asszony ellátásáról elsősorban a komaasszonya vagy komaasszonyai gondoskodtak egy hétig. A látogatás során komatálba került étel mellett italt, bort és pálinkát vittek magukkal a szépen elrendezett és feldíszített kendővel letakart kosárban. A szokás Mezőberényben is ismert volt mindhárom közösségben. A bemutatott gazdagon díszített fajansz edény feltehetően Telkibányán készült, Várfalvi Erzsébet adományozta a gyűjteménynek.
Csete Gyula
RÉZ HABÜST
A hónap műtárgya 2020. április
A múlt század első évtizedeiben húsvét előtt a lányok és asszonyok lelkesen készültek az ünnepre. Sürögtek-forogtak a konyhában, sütöttek, főztek, de a hagyományos sonka, tojás mellett a sütemények készítése sem maradhatott el. A polgárosodás hatására a mezővárosokban és a falvakban is szívesen készítettek divatos süteményeket a háziasszonyok, különösen azután, hogy a 20-30-as évekre mindenki számára elérhetővé váltak a Váncza és az Oetker receptes könyvek.A finom édességek elkészítéséhez elengedhetetlen eszköz volt a réz habüst, amelyben tojáshabot, cukrászhabot vagy a kedvelt habcsók alapanyagát verték fel. A habüst többnyire rézből készült, hiszen a konyhákban, háztartásokban már évszázadok óta használtak vörösréz edényeket. A bemutatott cukrászati edényt a Kolozsi család adományozta a gyűjteménynek.
Csete Gyula
MEZŐBERÉNYI LISZTES BÖDÖN
A hónap műtárgya – 2020. március
A cserépedények fontos szerepet játszottak a régi háztartásokban, és végig kísérték az emberek életét. Nagy becsülete volt minden darabnak, több generáción keresztül is használták. A berényi családok a vásárokon és a hetipiacon szerezték be a mindennap használatos edényeiket. Többnyire a vásárhelyi és mezőtúri fazekasok munkáit vásárolták. Mezőberényben kevés fazekas tevékenykedett, ezért nem tudták kielégíteni a lakosság igényeit. A nagyméretű feliratos és évszámos edény értékét és jelentőséget az adja, hogy Berényben készült. Feltehetően Kiss Péter fazekasmester műhelyében, aki az 1900-as évek elejétől kezdett dolgozni a településen. Igényesen kidolgozott termékei hamar népszerűek lettek a helyiek körében. A bemutatott lisztes bödön egyik oldalán Mező Berény felirat, a másik oldalán a 1928-as évszám található. A nagyméretű tárolóedény ma is jó állapotban van, Magyar Pál adományozta a gyűjteménynek.
Csete Gyula
FESTETT FELIRATOS TÁNYÉR
A hónap műtárgya – 2020.február
Az 1800-as évek második felében a konyhát és szobát is festett keménycserép tányérokkal díszítették. Különösen kedveltek voltak a feliratos tányérok, ezeket keresztnévvel vagy vezetéknévvel is készítették. A legismertebb majolika központok a körmöcbányai, a murányi és a hollóházi kerámiaműhelyek váltak. Ezek a dísztányérok Mezőberényben is keresetek voltak mindhárom nemzet körében. A bemutatott rózsás feliratos tányérra egy berényi magyar családnév került, és feltehetően a hollóházi manufaktúrában készült. Peremén zöld levelek között kék rózsák és barna csík fut körbe, a tányér mélyedésében „Bagi Erzsébet 1885” felírat található. Az értékes családi darabot Szűcs Ferenc adományozta a gyűjteménynek.
Csete Gyula
BERÉNYI GYÓGYSZERES DOBOZ
A hónap műtárgya – 2020. január
A január igazi téli hónap. A nagy hidegben könnyen megfázhattuk, és ha már nem hatnak a vitaminok, jöhetnek a gyógyszerek, és irány gyógyszertár. Mezőberény régi patikáit a 19. század második felében alapították. A két világháború között működő Oroszlán gyógyszertár többször is gazdát cserélt, helyileg a hajdani községi bérházban volt, a mai Fő út 2. szám alatti könyvtár mellett. Az utolsó tulajdonosa Beretzky Péter volt.
A legtöbb patikában így a berényi gyógyszertárakban is a magisztrális készítményeket igényes papírdobozokba csomagolták. Ezeket a gyógyszerdobozokat kartonból változatos méretben és formában, nyomdákban gyártották. A bemutatott „százéves” doboz tetejére a következő felírat került „Beretzky Péter Oroszlán gyógyszertára Mezőberény”. Alatta a gyógyszerész kézzel írt utasítása látható. A gyűjteményben több gyógyszeres doboz is található a régi gyógyszertárakból. Így őrizve tovább a neves mezőberényi gyógyszerészek emlékét.
Csete Gyula